Az elmúlt évek alatt nagyon sok visszajelzés érkezett hozzám, de mielőtt ezekből néhányat közre bocsájtanék….
…… a saját megtapasztalásaim: A kezelések élőben és távban is nagyon jól működnek. Van mikor a személyes találkozó szükséges, fontos az érintés, a beszélgetés, mikor egymás szemébe nézhetünk. Van néhány olyan téma, amit jobb személyesen átbeszélni, amikor látom a másik szemén, kérdezhetek e még. Ez a terápia előszobája. Nagyon jó az ölelés. Érkezéskor és távozáskor. Szeretem megérezni a beszélgetés alatt, melyik kezelés is lesz a legjobb. A kezelés után pedig szinte mindenki megnyílik, és meséli, mit érzett, milyen felismerései voltak. Ez nagyon jó érzés.
Ugyanakkor a távkezelések is teljesen hatékonyak. Eleinte csak akkor alkalmaztam, ha nagy volt a távolság, néha több ezer km is. Aztán rájöttem, milyen jó eredményeket érhetek így el. Nem is kell tudnia az illetőnek, hogy pontosan hány órakor kezelem, rendszerint éjjel, így nem tud az egója közbeszólni. Amikor valaki eljön személyesen, de kimondja, nem hiszek benned, akkor az egója gátolhatja a gyógyulását, de táv kezelésben ezt nem tudja megtenni. És nyilván gyógyulni szeretne, különben nem kerültünk volna kapcsolatba. Azért azt mindenképp tisztázzuk, a táv kezelésben részesülő személy minden esetben tud a kezelésről, csak az időpontjáról nem.
Néhány üzenet, néhány mondat:
„Te vagy a világon a legjobb felnőtt” mondta egy 8 éves autista kislány, a kezelés után
Néhány éve, Karácsony előtt, felhívott Messengeren egy hölgy Erdélyből: Most látom, hogy visszakaptam a Fiamat, köszönöm Neked! Csak nézem az ablakból a hóesést és a férfiakat, akik fát vágnak, és a fiam köztük van! Még nem olyan erős, még nem bír annyit, de ott van, nevet és dolgozik! / a fiú 34 éves volt akkor, az orvosok lemondtak róla, agydaganat végstádiuma. Kb fél évig kezeltem őt hetente, távban. Soha nem találkoztunk személyesen. Messengeren beszéltünk. A daganat betokosodott, majd összehúzódott. Ma már teljes értékű életet él, dolgozik, és neveli a gyermekeit. Néha ír pár sort.
Szintén egy Édesanya keresett meg a felnőtt lánya miatt, aki több autoimmun betegséget halmozott fel, és egy klinika intenzív osztályán feküdt eszméletlenül. A Főorvos már nem tudta semmivel biztatni, azt mondta, itt csak a csoda segíthet. Leálltak a szervei, csak a gépek tartják életben. Amikor először bementem hozzá, borzalmas látvány fogadott. Talán 30 kiló lehetett, és mindenütt csövek álltak ki a testéből, a végtagjai pedig mindenféle bevérzések miatt voltak bekötözve. Az első döbbenet után teret tisztítottam, majd programozott fénygömböket tettem a sarkokba, ami természetesen a többi betegnek is segítetett. Segítenek ma is. Az első kezelés a test simogatása, szeretgetése volt szívfénnyel. Aztán kezdtem komolyabb tisztításba és töltésbe. Csak úgy itták a sejtjei az energiát. Miközben az összes sejtjét töltöttem, naponta kértem egy egy szervet, hogy vegye vissza az eredeti funkcióját, és végezze a feladatát. Az orvosok látták a javulást, és elsőre a szívet próbálták újra indítani. Sikerült. 3 hét múlva már kiengedték az intenzív osztályról, bár még izolált szobában volt, de mégis gépek nélkül élt. Újabb 3 hét múlva engedték haza. Nagyon nagy munka volt számára megtanulni újra egyedül felállni, ülni, járni, mozogni, de sikerült. Még hónapokig jártam hozzá a lakására, ahol nemcsak a fizikai testet kezeltem, hanem feltártuk a lelki okokat is. Nagyon hosszú és kitartó munka volt mindkettőnk részéről. Ez csak így sikerülhetett, összefogással. Dolgozik, autót vezet. Megtanulta a szívfény alapkezelést, és most már ő segíti az Édesanyját.
„Mit csináltál velem? Hónapok óta nem nagyon megy le az étel, és most, hogy eljöttünk tőled, ebédelünk, és könnyedén lecsúszik minden falat!” hívott fel az a férfi, akinek a gyomorszájon volt a daganata.
Régi, kedves barátnőmhöz ugrottam be, sok év után. Az első percekben kiderült, kiújult a mellében a daganat, 10 év után. Másnap már el is jött kezelésre. Aztán egy hét múlva vissza kellett mennie ellenőrzésre, ahol már nem találtak semmit. A gyermekei aggódtak, így elküldték egy másik városba a klinikára, hátha csak a helyi gépek nem olyan jók. De bizony a daganat eltűnt. Picike volt, gyorsan gyógyult. Persze még utána is várt ránk munka, hiszen a lelki okokat fel kellett tárni, meg kellett oldani.
